Elterjedt az a nézet, hogy az agresszív tényezőkkel való találkozás „élethosszig tartó védelmet” nyújt a biológiai rendszer számára. A szerzett ellenálló képesség, amely specifikus fehérjék (antitestek) termelésén alapul, valóban felismerő rendszerként működik. A kutatások azonban azt mutatják, hogy ez az erőforrás nem korlátlan: a védő markerek koncentrációja idővel csökken, és a belső környezet ismét sebezhetővé válik.
A védelem első vonala a veleszületett, azaz sejtes válasz. Az antitestekkel ellentétben, amelyek egy ismert ágensre „várnak”, a sejtszintű védelem proaktívan működik. A T-limfociták és a makrofágok naponta őrjáratoznak a belső környezetben, és semlegesítik az atipikus sejteket és az ismeretlen elemeket, még mielőtt azok megzavarhatnák az egyensúlyt.
De ahhoz, hogy ez a kényes folyamat hatékonyan működjön, a tápanyagok és szabályozók megszakítás nélküli ellátására van szükség. Megfelelő hidratáció, minőségi zsírok és specifikus prohormonok nélkül még a legtökéletesebb rendszer is nyugalmi állapotba kerül, lehetővé téve, hogy a fenyegetések behatoljanak a sejtekbe.
